HeForShe portré, People Tree, Regression

Sziasztok! Kaptunk Em-ről egy új képet a múltkori HeForShe Impact 10x10x10-hez készült portrékhoz, és előkerült egy fan fotó, amelyen Emma két rajongóval látható, még a 2007-es banglades-i People Tree-hez kapcsolódó útján. Nagyon jó hír számunkra az is, hogy megjelent az első Regression poszter és hivatalos trailer is, melyben Em is látható, nézzéztek meg. 🙂 Én imádom a thiller műfajt, úgyhogy külön öröm számomra, hogy Emma ebben a műfajban is kipróbálja magát. Sajnos az előzetes nem magyar, nem is angol, de élvezhető.


Pre-BAFTA Party, fan fotók

Emma tegnap részt vett a Pre-BAFTA Party nevezetű vacsorán, melyet a londoni Annabel étteremben rendeztek meg. Amennyit látni lehet kedvencünkből, nagyon elegáns volt, és mosolyogva beszélgetett asztaltársaival. Kaptunk két fan képet is, a lenti képek elnavigálnak titeket az albumokhoz.


Újabb dalt ihletett Emma Watson

Biztosan emlékeztek még a One Night Only együttes Say You Don’t Want It című klipjére, melyben Em szerepelt, illetve a Rocket Me Nowhere számáról, melyet pedig Emma iletett. Most a Peace nevű angol indie rock együttes új számának ötlet forrása volt kedvencünk HeForShe beszéde. Alább láthatjátok a banda több, mint 10 perces dalszöveges videóját, az I’m a Girl-t, a bővebben link alatt pedig a dalszöveget érhetitek el.

Continue reading


Cikkek a Beauty and The Beast-ről

A mai első frissek 2 rövid cikkből állnak, melyek Emma nemrég megerősített filméhez a Szépség és a Szörnyeteghez kapcsolódva jelentek meg. Íme a két cikk.

A Harry Potterből ismert Emma Watson nemrégiben bejelentette, hogy ő fogja játszani a mese filmadaptációjának főszerepét.

Emma Watson már majdnem 30 millió rajongóval büszkélkedhet az egyik leghíresebb közösségi oldalon, a Facebookon, és a nők egyenjogúságáért harcolva arra is van ideje, hogy kellemes, és váratlan meglepetést okozzon követőinek.

Az angol színésznő Facebook-oldalán jelentette be a nagy hírt, miszerint ő fogja játszani a legújabb, A szépség és a szörny című mesefilm élőszereplős változatának főszerepét. Végre elmondhatom nektek… Én fogom játszani Belle-t a Disney által készített, élőszereplős A szépség és a szörnyetegben. Gyermekkorom egyik nagyon fontos része volt ez a mese és majdhogynem szürreális az, hogy én táncolhatok majd a Légy a vendégünkre és elénekelhetem az Őrá vártunk rég című dalt a filmben. A hatéves énem a fellegekben jár. Itt az idő, hogy vegyek néhány énekleckét. Alig várom, hogy lássam a végeredményt!”

A film rendezői székébe a Hajnalhasadás második részének direktora, Bill Condon fog ülni, míg a szereplőgárda többi tagjára még nem derült fény. A főszerepre egyébként többek között Kristen Stewart neve is felmerült. A rajongók már mind nagyon várják Emma új szereplését, így nem csoda, hogy az ügyeskezű Tumblr-felhasználók már meg is alkották a Watson-féle Belle-t, a képek pedig igazán élethűre sikerültek.

Forrás: starity.hu

Continue reading


Új kinézet

Sziasztok! Megérkezett az oldal 9. kinézete. A világosabb, rózsaszínesebb színvilágból, most a kicsit sötétebb, barnás-sárgás színek dominanciája kerül előtérbe. Még apróbb változtatások lesznek, de véleményeteket szívesen fogadom. Reméljük hamarosan Em-ről is kicsit több hír kerül elő.


BTS, BBC Radio 1

Szép estét mindenkinek! Kaptunk Em-ről egy BTS képet, még a 2012-es Vanity Fair fotósorozat kulisszái mögül. Továbbá, a mai reggel Douglas Booth részt vett a BBC Radio 1 reggeli műsorában, ahol telefonon Emmával beszéltek. 2:32-től hallhatjátok, ahogyan Em bekapcsolódik a műsorba.


New outtake

Sziasztok! Előkerült egy új kép a 2012-es Roberto Hanashiro által készített fotósorozatból, mely a Toronto Internation Film Festival-on készült.


Beauty and the Beast hírek

A mai nap egy apró infót hoztam Nektek, a Beauty and The Beast-ről. Lássuk csak mivel gazdagodtunk.

  • Bill Condon (Twilight Saga – Breaking Down) fogja rendezni az új filmet, a forgatókönyv író pedig nem más lesz, mint Stephen Chbosky, akivel Emma már dolgozott együtt a The Perks Of Being a Wallflower című filmen.
  • Condon még októberben árulta el az EW-nek, hogy a film alapja az 1991-es animációs film lesz. “A technika utolérte azt a szinten, ahogyan a beakarom mutatni ezt a történetet, és úgy gondolom mindannyian izgatottak vagyunk, hogy ezt a szép történetet 3D-ben láthassuk.” – nyilatkozta.
  • Emma tánc-és énekórákat fog venni, a “Be Our Guest” és a”Something There” kapcsán.

  • Colonia Still, Beauty and The Beast

    A mai nap két örömhírrel szolgálhatok Nektek. Az egyik, hogy megjelent egy új HQ still a Coloniából, a másikat pedig maga Emma üzente meg nekünk hivatalos Facebook oldalán, íme:

    Végre elmondhatom Nektek…Belle-t fogom játszani a Disney legújabb élőszereplős Szépség és a Szörnyetegében! Ez akkora része volt a felnőtté válásomnak, hogy most szürreálisnak tűnik, hogy táncolni fogom a “Be Our Guest”-et és énekelni a “Something There”-t. A hatéves énem a plafonon van – szívet tépő. Itt az ideje, hogy ének órákat vegyek. Alig várom, hogy lássátok. Puszi: Emma


    Kávézás Észak Londonban

    Emmát még 20.-án kapták lencsevégre észak Londonban, amikor egy barátja társaságában elhagyott egy kávézót. Az EWD szerint (akinek egyébként a 24 HQ képet köszönhetjük), Emma vadiúj Audi autójába készül a képeken beszállni.