Naptár verseny – Elindítva!

RÖGZÍTETT BEJEGYZÉS! LEGFRISSEBB HÍREKÉRT GÖRGESS LENTEBB!

Nos, mint tudjátok szerdáig lehetett beküldeni a háttérképnaptárokat. Hárman készítettek végül naptárat, akiknek ezúton is nagyon köszönöm a munkájukat! 🙂 Ha esetleg valaki mégis kedvet kapna a naptár készítéshez és beszállna a versenybe, még vasárnap éjfélig elküldheti a lentebb már említett e-mail címre.

Na de lássuk is, hogy tudtok szavazni. Oldalt láthatjátok, hogy az aktuális szavazás fölé kikerült egy újabb oldalmodul, mely a CALENDAR nevet viseli. Az ebben a modulban található link, elnavigál titeket arra az oldalra, ahol láthatjátok a beküldött munkákat és szavazni is tudtok rájuk. A naptárak sorrendjének megfelelően lehet szavazni, tehát, ha neked a második tetszik a legjobban, akkor a szavazóban a “második” lehetőséget jelölöd be. A munkákat nagyobb méretben is megtudod tekinteni, ha rákattintasz az adott képre. Az alábbi modulban, kisméretben kiteszem a beküldött munkákat, amelyekre rákattintva szintén a szavazáshoz juthattok. A beküldőknek sok sikert kívánok, nagyon szép munkákat küldtetek be! 🙂


Kellemes Ünnepeket!

Sziasztok! Mivel a családban mi nyitottunk a karácsonyi vendégvárások sorozatát, az elmúlt napokban az erre való készülődés szinte az összes energiámat leszívta, de persze végül megérte, most jöhetnek a nyugisabb napok és persze az oldal 🙂 Ebben a posztban szeretnék, minden kedves látogatómnak Békés, Boldog Karácsonyt kívánni, és remélem ez a pár nap a teljes szeretet és nyugalom nevében telik majd Nektek! Teljes szívből kívánom, hogy ennek a három napnak a nyugalma, boldogsága és szeretete, kísérje majd a dolgos hétköznapjaitokat és az elkövetkezendő űj évet is! Boldog Karácsonyt mindenkinek! 🙂


Új Colonia poszter és előzetes + videó

Megjelent egy új, sajnos kisebb méretű Colonia poszter és egy új előzetes is a filmhez. Érdemes megnézni, mert találkozhatunk benne új jelenetekkel. Továbbá kaptunk még egy videót Taylor Swift koncertjéről, amin Emma is megjelent.



icon-chain Galéria linkek
FILMEK > COLONIA (2015) > OFFICIAL POSTERS


Téliesítve + naptárok beküldése

És íme, megérkezett az oldal 19. kinézete, mely egyben a második karácsonyi/téli design az oldalon. Most nem akartam nagyon karácsonyit készíteni, de mindenképp valami télieset. Emma Lancome fotósorozat képeit imádom, mind a színvilág és maga a színésznő szépsége miatt. Remélem elnyeri a tetszéseteket, véleményeiteket szívesen fogadom 🙂

Más téma. A naptárak beküldési idejét kicsit kitolom, mert eddig csak két naptár érkezett be. Az ÚJ HATÁRIDŐ 12. 23. és továbbra is az everdreamgportal@gmail.com címre várom az elkészült műveiteket. 🙂


Candid képek, rajongói élmény

Emmát még december 14.-én kapták lencsevégre Palo Alto-ban, a Facebook egyik központjában, ahol valószínüleg a HeForShe-vel kapcsolatos ügyeit intézte. Tegnap ismét készült róla egy kép Kaliforniában, melyre a készítő ennyit írt: “Emma Watson te vagy az?”. A lentebb látható kis történetet még egy rajongó tette közzé 2013. 11. 11.-én és egy kép is tartozik hozzá, melyen kedvencünk háttal áll. A szerencsés rajongó arról ír, mekkora öröm volt neki találkozni Emmával.

Őszintén szólva, nem hittem, hogy az élettel ennél jobb lehet, egy évvel későbbig, miután láttam Daniel Radcliff-et, a How To Succeed in Business Without Really Trying-ben háromszor, amíg az elmúlt évben nem találkoztam Emma Watsonnal. Érzelmesen tudom elmesélni a történetet, de alapvetően annyi történt, hogy besétáltam a hotelünkbe New York-ban, láttam Emma Watsont, leültem, ő leült a szemközti asztal tetejére, én sírtam, mert az anyukém nem engedte, hogy beszéljek vele, a pincérnő mondta Emmának, hogy én egy óriási rajongója vagyok, Emma odajött és beszélgetett velünk, megöleltem és még jobban elkezdtem sírni. Én szeretek mindent és bármit, ami ezzel a kivéló sorozattal kapcsolatos, és annak ellenére, am it egy mugli mondhat: a történetnek ugyan vége, de varázslat tovább él.

Saját fordítás! Forrás kiírása kötelező!

icon-chain Galéria linkek
CANDIDS > 2015 > 12. 14. – FACEBOOK KÖZPONT, PALO ALTO
CANDIDS > 2015 > 12. 17. – KALIFORNIÁBAN
MISC > FAN PHOTOS


Teljes Porter magazin interjú

Végre sikerült lefordítanom a teljes Porter magazin interjút, így az alábbi bejegyzésben egészben olvashatjátok el.

Emma Watson a gyerek sztár, akit a világ soha nem akart, hogy felnőjön. De az ő kirobbanó HeForShe beszéde a tavalyi ENSZ székhelyén a nemek közötti egyenlőségről, mindent megváltoztatott. Az eddigi legleleplezőbb interjúban, az újonnan felfestett feminista ikon a dokumentumfilmes Lucy Walker-nek mesél, hogyan békélt meg azzal, hogy irányítóvá vált, hogyan élvez nála prioritást a „csak mesésen érezni magad”, és mi az, amit szeret csinálni.

Continue reading


Naptár verseny – szavazás lezárva

Tizedikéig lehetett szavazni abban a kérdésben, hogy szeretnétek-e az oldalon háttérképnaptár versenyt. Hét szavazat érkezett, ebből 6-an szavaztak igennel, ami ugyan nem sok, de mégis úgy gondolom megéri belevágni, hátha egyre többen kedvet kaptok hozzá. 🙂 Alább olvashatjátok, milyen feltételeknek megfelelően kell elkészíteni a naptárat, illetve a határidőt.

  • a naptár nagysága minimum 1024*768, formátuma .jpg vagy .png
  • a naptáron természetesen Emmának kell szerepelni
  • a naptáron legyen rajta a készítő neve, és az oldal címe (emma-watson-fan.org)
  • az aktuális naptár a januári lesz
  • egy készítő több munkát is küldthet, de maximum csak hármat
  • a beküldési HATÁRIDŐ: 2015. 12. 20., hiszen utána indul a szavazás
  • küldeni erre az e-mail címre kell: everdreamgportal@gmail.com
  • Amint elküldtétek a naptárakat, feltöltöm az oldalra és 12. 30.-ig lehet szavaznotok a nektek a legjobban tetszőre. Januárban pedig a nyertes naptára kerül majd ki. 🙂

    Jó munkát és sok sikert a készítőknek!


    Emma a LAX-on, cikkek

    Emmát még 9.-én lencsevégre kapták a LAX reptéren. Nagyon csinos szerelést választott, és a haja is simább, mint a 8.-án tartott True Cost vetítésen, így láthgató, hogy egyik oldalon hoszabb kicsivel. Ez az a hossz, ami szerintem még nagyon jól kedvenc színésznőnknek. Ti mit gondoltok? 🙂 Hozzáadtam még egy új közösségi képet is Emmáról.

    Továbbá két cikk is megjelent Emma új frizurájáról a neten, ezeket lentebb olvashatjátok el.

    A pixie-stílus után újra rövid hajjal nyomul a Harry Potter-filmek sztárja
    Emma Watson beújított – már ami a frizuráját illeti. A Harry Potter és a Lopom a sztárom filmek fiatal színésznője megszabadult hosszú hajától, és a napokban hullámosan hagyott bobbal kapták lencsevégre egy londoni filmvetítésen.

    Nem ez az első alkalom, hogy új frizurával próbálkozik a brit sztár: néhány évvel ezelőtt a csodás pixie fazonra váltott, ami remek választás volt részéről.

    Forrás: STOP.HU

    Emma Watson haja RÖVID!
    Emlékszel még, amikor Emma Watson első útja a Harry Potter-filmek utolsó részének leforgatása után a fodrászhoz vezetett? Nem hittünk a szemünknek, amikor extra rövid fiús frizurával láttuk meg a gyönyörű színésznőt.

    Azóta Emma Watsonból kisebbfajta Ghandi lett, amellett hogy filmes karrierje egyre csak felfelé ível és jobbnál jobb produkciókban láthatjuk. Plusz személyes küldetése a divat megreformálása, és egy fenntartható, környezetbarát ruhaiparért kampányol. Hosszú idő után végre a nyilvánosság előtt is mutatkozott, Londonban egy filmpremieren bukkant fel egy sikkes, sötétkék kötött ruhában, amin teveszínű szövetkabátot viselt. Rendkívül bájos hozzá a színes, csillogó kis táskája, azonban megjelenésében a cuki, bubi frizura kapja a legnagyobb figyelmet! Annyira jól áll Emma Watsonnak a rövid haj, szuper választás volt szerinted is, ugye?

    Forrás: GLAMOURONLINE

    icon-chain Galéria linkek
    CANDIDS > 2015 > 12. 08. – ÉRKEZÉS A THE TURE COST LONDONI VETÍTÉSÉRE
    CANDIDS > 2015 > 12. 09. – LAX REPTÉR
    MISC > SOCIAL MEDIA


    3 új, apró jelenet a Colonia Dignidad-ból

    A Majestic Facebook oldalán közétett egy új videót, melyben 9 várt filmet mutatnak be, köztük a Coloniát, 3 új, rövidke Emmás jelenettel.

    Majestic wurde gestern von Kulturstaatsministerin Monika Grütters für besondere Leistungen bei der Verbreitung künstlerisch herausragender Filme mit dem Verleiherpreis 2015 ausgezeichnet!Eine schöne Gelegenheit, auf 9 Jahre großartiger Filme zurückzuschauen:

    Szerző: Majestic Filmverleih, 2015. december 3.


    Új képek a tegnapi napról

    Sziasztok! Ahogyan tegnap már arról beszámoltam, Emma tegnap részt vett, sőt házigazdája is volt a The True Cost dokumentumfilm vetítésének. A galériában ezzel kapcsolatban több mappán is nézhettek meg új képeket. Az érkezéshez is kerültek fel új HQ képek, illetve 7db fotót kaptunk arról, ahogy az esemény előtt Emma a fodrásznál készülődik (itt megjegyzem, hogy olyan jó látni, hogy Emma is pont olyan átlagosan néz ki vizes hajjal a fodrásznál, mint bármelyikünk :D). Két fotót kaptunk a közösségi médiából is, az egyiket maga Emma osztotta meg Facebook oldalán, melyhez a lentebb látható sorokat írta.

    Imádom őt! Megtiszteltetés, hogy a házigazdája lehetek a The True Cost film-nek a mai estén, Livia First-el, Andrew Morgan-el, és Lucy Siegle-vel. Nézd meg itt: http://truecostmovie.com vagy a netflixen. Puszi, Emma

    icon-chain Galéria linkek
    CANDIDS > 2015 > 12. 08. – ÉRKEZÉS A THE TURE COST LONDONI VETÍTÉSÉRE
    CANDIDS > 2015 > 12. 08. – KÉSZÜLŐDÉS A THE TRUE COST VETÍTÉSÉRE A FODRÁSZNÁL
    MEGJELENÉSEK > EGYÉB MEGJELENÉSEK > 2015. 12. 08. – THE TRUE COST DOKUMENTUMFILM VETÍTÉS
    MMISC > SOCIAL MEDIA