Új kinézet

Szinte egésznapos gép előtt ülés árán, de végre kész lettem az oldal 23. kinézetével. Sokkal letisztultabb, mint az előző, nekem már a végén nagyon elegem volt az előzőből, főleg, hogy a a képeffekt, amit használtam nem minden képen mutott valami jól… Ezzel a dizivel sokkal inkább megvagyok elégedve, remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket. 🙂 Hamarosan még frissel is érkezem, csak kicsit kinyújtom a tagjaimat. 😀


Emma részt vesz a “JEANS FOR REFUGEES” kampányban

A hírek szerint Emma Watson és – többek között – Daniel Radfcliffe, részt vesznek az úgynevezett JEANS FOR REFUGEES kampányban, melynek az a lényege, hogy a menekülteken segítsenek, szerte a világon. Johny Dar, a projekt kitalálója, és célja, hogy a bevételeket, melyek különlegesen megalkotott farmerek bemutatásából, majd árverésre bocsátásukból befolyt összeget, a Nemzetközi Menekültügyi Bizottságnak adományozzák. A különlegesen díszített, festett farmereket London-ban fogják bemutatni. 100 sztár vesz részt a projectben, méghozzá úgy, hogy egy pár farmerüket oda adományozzák erre a célra.

Emma és Daniel mellett számos híresség vesz részt a kezdeményezésben, ilyenek például, Pink, Lilly Allen, Daniel Brühl, Ryan Gosling, Vivienne Westwood, Woody Allan, csakhogy párat említsünk közülük.

Saját fordítás!


Evanna Lynch Emmáról, Facebook

A Harry Potter filmek Lunája, Evanna Lynch, nemrég Los Angeles-ben adott interjút az Irish Independent-nek, melyben kollégája és barátja, Emma Watson neve is felmerült.

“Emma Watson annyira komolyan vette a tanulmányait. Mindenki más, alig várta, hogy kikerüljön az iskolapaból! Annyira koncentrált rá és több volt a célja annál, hogy csak egy színésznő legyen. Szeretek ilyen színészekkel együtt dolgozni. A színészet nem a világ. Kell valami más is, ami táplálja a munkánkat.”

A tegnapi nap folyamán kedvencünk Facebook oldalán tett közzé egy rövidke üzenetet, melyben a Screen Media Films-nek és az iTunes Movies-nak mond köszönetet.

Köszönöm a Screen Media Films-nek és az iTunes Movies-nak, akik úgy döntöttek, hogy az összes Colonia bevételi díjat, a HeForShe-nek adományozzák! – Emma Watson, 2016. 04. 16., Facebook

Saját fordítás!


Tom Felton is bele volt zúgva Emmába?

2011-ben Emma Watson, aki Hermione Granger-t alakította nyolc részen keresztül a Harry Potter-ben, bevallotta a Seveteen magazinnak, hogy amikor az első két filmet forgatták bele volt zúgva Tom Felton-ba, aki az ő és barátai ellenségét alakította, Draco Malfoy-t. A karaktereik 11-12 év közöttiek voltak. A most 25 éves Watson hozzátette, hogy Tom Felton volt az első szerelme, aki jelenleg 28 éves. Vajon ez kölcsönös volt? Nyílvánvalóan nem. Szomorú arc. 🙁

“Mi mindig nagyon közel álltunk egymáshoz, de nem, semmi ilyen jellegel.” – mondta a színész kedden a Harry Potter Varázs Világ hollywood-i ünnepi megnyitóján. “Sajnálom, hogy csalódást okoztam.”

Felton válaszul Emma 2011-es kiejelentésére csak annyit mondott, hogy hízelgő ez egy 12 éves fiú számára, és jó, hogy azóta barátként együtt visszatekintve tudnak ezen nevetni.

Saját fordítás!


Lauren Cohan Hungary

Sziasztok! Megnyílt új oldalam, amely a The Walking Dead tehetséges színésznőjével, Lauren Cohannel, foglalkozik! Ha van kedvetek nézzetek be. 🙂


Új Instagram kép

Ugyan még reggel feltölöttem a galériába, de hírként kiírni már nem volt időm, mivel el kellet mennem itthonról, de Emma feltölött egy új képet az OSS Instagram oldalára. Emma a képen Caitlin Moran – Moranifesto című könyvével pózol, amit épenn olvas ebben a hónapban.

icon-chain Galéria linkek
MISC > SOCIAL MEDIA


Újabb cikk

Sziasztok! Ma estére hoztam nektek még egy régebbi cikket, amit talán még nem olvastatok, a GLAMOURONLINE tette közzé.

Emma Watson megint csodásan sikkes

A nemzetközi nőnapon a New York-i Empire State Building a nők tiszteletére speciális megvilágítást kapott.

Az ikonikus épület ünnepi fényeit Emma Watson kapcsolta fel. A színésznő, aki mostanában sokat foglalkozik a nők jogaival, és a nőkkel szembeni diszkrimináció ellen harcol, tökéletes választás volt a feladatra. A fiatal sztár átlapolt ruhája pontosan tükrözi a kifinomult stílusát, a deréköv pedig szuperül feldobja a megjelenését.

Forrás: @


Emma Watson lesz Dr. Who?

Emma Watson rajongói izgatottan kampámyolnak, hogy ő legyen a következő Dr. Who. Az időutazó orvos 2018-ban érkezik a képernyőre, és Emma Watson-ra szeretnék cserélni Peter Capaldi-t.

A Metro szerint, a BBC még nem véglegesítette a soron következő Dr. Who szereplő gárdáját. Habár egy jelentés az Irish Examiner-ből, azt sugallja, hogy Emma Watson lehetséges jelölt lenne az időutazó orvos szerepére. Az IMDB szerint jelenleg nincs új projekt a Beauty and The Beast film után, melyet jövőre mutatnak be a mozikban. A Creative Geek megállapította, hogy annak ellenére, hogy nincs még véglegesítve a szereplő lista, a rajongók szurkolnak, hogy Emma játsza Dr. Who szerepét.

Emma mellett számos színész és színésznő neve merült fel, akik lehetségesek lennének Peter Capaldi helyére. Habár az előző Dr. Who férfi volt, az alkotók számos előnyt látnak abban, hogy egy női szerep legyen.

Saját fordítás!


Színekbe borulva

Kereken egy hónap után, megérkezett az oldal legújabb, 22. kinézete! Mindenképp valami színeset, vidámat szerettem volna létrehozni, remélem sikerült. A kinézethez Emma 2007-es Parade fotósorozatát választottam, mely nagy kedvencem, és már egy ideje törtem a feje, hogyan használhatnám fel a képeket. Végül ez lett belőle. 🙂 Az elitek hosszú idő után végre új ikonokat kaptak, már régóta terveztem ezeknek is a cseréjét, most ez is összejött. Remélem tetszik Nektek az új kinézet, bármi nem stimmel, nyugodtan szóljatok! Szép estét!


Új rajongói kép

Kedvencünk körül továbbra is nagy a csend, így örülhetünk, hogy mára cseppent valami apró hír, méghozzá egy kép, amin Emma egy rajongóval pózol. Nem tudni mikor és hol készülhetett pontosan a fotó, de annyi biztos, hogy nem olyan régi képről beszélhetünk.

icon-chain Galéria linkek
MISC > FAN PHOTOS