Hírek vegyesen

Szép vasárnapot mindenkinek! Ma néhány képet és hírt hoztam nektek az OSS és egy esetleges új film kapcsán is.

Kezdeném azzal, hogy kedvencünk még november 06.-án ellátogatott egy Blondie’s koncertre, ahonnan egy fekete fehér képet kaptunk. November 09.-én pedig London utcáin kapták őt és két barátját lencsevégre. A képeken láthatjátok, hogy kedvencünk bolondos kedvében volt, hiszen egy kis táncot is lejtett.

Kaptunk 3 új BTS képet a Szépség és a Szörnyeteg firgatásásról is. Emma hihetetlenül aranyos a képeken, mindenképp csekkoljátok. 🙂

Megérkezett a novemberi/decemberi OSS könyv is, mely most Naomi Alderman – The Power című fikciós regénye. Emma a következő, viszonylag hosszabb levelet fűzte választásásoz:

A következő könyvünk Naomi Alderman – The Power című spekulatív fikciós regénye, mely 2017-ben elnyerte a Baileys Women’s Prize for Fiction díjat. A könyv azt a kérdést boncolgatja, melyet egyszer mindőnknek fel kellene tennie: Mi lenne, ha a világon a nők lennének a felelősök?

A könyvben tizenéves lányok a világ minden tájáról kezdik kifejleszteni, hogy kárt tudjanak tenni azáltal, hogy villamos energiát bocsátanak ki az ujjhegyeiken keresztül. A hír gyorsan terjed a közösségi médiában és hamarosan a fiatalok tanítják az idősebb nőket, hogyan használják fel eddig szunnyadó hatalmukat. Néhány éven belül a nemi szerepek felcserélődnek, és a nők irányítják a világot. A kormány felbomlása után egy új női köztársaság születik, melyet egy Eve Anya nevű kultikus vezető irányít.

A könyv négy fő karaktert követ nyomon: Tunde, egy fiatal férfi újságíró, aki követi a feltörekvő történeteket, és három nőt, akik nemrég fedezték fel képességeiket, Roxy, Allie és Margot. Útjaik keresztül vezetnek a világ politikai és vallási zűrzavarain.

Alderman olyan kliséket kérdőjelez meg, mint hogy a nők nemesebbek lennének a férfiaknál, és az általuk irányított világ szelídebb lesz, jó indulatú vezetőkkel, háborúk nélkül. Valóban, a nők hataloméhesekké válnak és elkezdik elnyomni a férfiakat. Háborús atrocitásokat követnek el, férfi nemi szerveket csonkolnak meg, sportot űznek a nemi erőszakból és csonkolásból, ölnek azért, hogy területet foglaljanak el.

Attól, hogy a nők kezébe került a hatalom, ők sem választanak igaz utat – nem járnak jobban, mint azok a férfiak, akik a történelem során visszaéltek a hatalommal. Azt hiszem Alderman úgy gondolja, hogy azok akik, tudnak visszaélnek a hatalommal.

Alderman a könyv legfontosabb részét úgy mutatja be, mint egy történelmi regény korai kéziratát, amit évezredekkel a jövőben, amikor még mindig a nők uralkodnak, írt egy Niel Armon nevű férfi regényíró. Niel és női mentora között, akit az író Naomi-nak nevezett el, levélváltásokon keresztül egy olyan világot látunk, ahol a férfiaknak csak a külseje számít, a ‘férfi irodalom’ nem vehető olyan komolyan, mint a nőké. Ez egy igazán okos irodalmi húzás, ami rávilágít arra, hogy milyen abszurd merev nemi szerepek vannak.

Niel hiszi, hogy betudja bizonyítani, hogy a nők nincsenek mindig hatalmi pozícióban, míg Naomi nem látja, hogy a történelmi könyvek hazudnak. Niel valóságában a férfiak tévednek, ha hozzátesznek valamit a történelemhez, vagy a nők ellopják.

Ez arra késztetett engem, hogy elgondolkodjak azon, valójában a történelmi könyveket azok írták, akik hatalommal rendelkeznek. Arra is gondoltam, hogy a hatalom és a nemi szerepek elosztása az egész történelem során gyakran önkényesnek hat, és hogyan alakulhatott volna ez nagyon másképpen.

Izgatottan várom, hogy mit gondoltok a regényről.

Szeretettel,

Emma és a Közös könyvespolcunk csapata

Saját fordítás!

Az utolsó, de egyben talán legizgalmasabb hír – feltéve ha igaz -, hogy a Twitteren egy jessicaLYNNkunk nevű felhasználó írt egy tweetet arról, hogy forgatókönyvet írt alá Emmával. A hírt semmilyen hivatalos forrás és Emma sem erősítette eddig meg, így ezt egyelőre ne vegyétek teljes mértékig bizotsnak.


icon-camera Galéria linkek
CANDIDS > 2017 > 11. 06. – BLONDIE’S CONCERT, PORTOBELLO BEACH
CANDIDS > 2017 > 11. 09. – DOING A DANCE WHILST OUT WALKING WITH FRIENDS IN NORTH LONDON
FILMEK > BEAUTY AND THE BEAST (2017) > BTS


Paparazzi és egyebek

Szép estét mindenkinek! A mai napon sikerült az apróbb dolgokat is megcsinálnom a kinézetben, és most hoztam nektek némi frisst is.

Amint azt már írtam és a képeket már láthattátok a galériában is, Emma 10. 21.-én Londonban tartózkodott és ez idő alatt kétszer is lencsevégre kapták. 5 képet kaptunk arról, amikor a londoni Soho-ból távozik barátaival, majd aznap este, amikor megérkezik a Chiltern Firehouse-ba.

Kedvencünk már negyedik éve, hogy támogatja a Small Steps Project nevű megmozdulást, melyre idén egy Tabitha Simmons csizmát adományozott, melyeket például 2013 májusában is láthattunk rajta, amikor a francia reptérre érkezett.


Magazinok, The Circle still, candid kép

Sziasztok! Emmáról sajnos nem sok újdonság jelenik meg mostanában, néhány magazin, still és paparazzi képen kívül most sem szolgálhatok sok mindennel.

A japán Gossips magazin nyári számában láthatuk viszont három teljesen új képet kedvencünkről és egy kis betekintést is kapunk a gardróbjába/otthonába. A képek még önállóan nem jelentek meg.

Más magazinokban is szerepel kedvencünk, ezeket a képeket viszont már zömében láthattuk róla. Mexikóban 10.-én mutatták be a The Circle filmet, így az ottani újságokba is bekerült róla néhány infó. Kaptunk továbbá a filmhez ey új still képet is, amin Mae látható.

Emma még augusztus 02.-án az olasz Szicíliában, ellátogatott a Google Camp-re, ahol egy – sajnos nagyon rossz minőségű – kép került elő róla a tömegben.

Nemrég írtam, hogy Emma elvesztette kedvenc gyűrűjét, amit édesanyjától kapott. Sajnos erről továbbra sincs hír, hogy előkerült volna, pedig kedvencünk biztosan írt volna valamit ezzel kapcsolatosan.

Felröppent egy pletyka is, miszerint kedvencünk és párja Mack Knight az esküvőt tervezgetik, amit állítólag egy étteremben tervezgettek. Úgy gondolom a hír tényleg csak pletyka, így egyelőre kezeljétek ti is ezen a szinten.

Ma kerül megrendezésre Los Angeles-ben a Teen Choice Awards, kedvencünk pedig két kategóriában is jelölt. Reméljük, hogy tiszteletét teszi majd az eseményen és azt is, hogy nem üres kézzel tér majd haza.

icon-camera Galéria linkek
CANDIDS > 2017 > 08. 02. – GOOGLE CAMP IN SICILLY, ITALY
FILMEK > THE CIRCLE (2017) > STILLS
MAGAZINOK > 2017


Hírek vegyesen

Sziasztok! Elutaztam otthonról és ma végre a netem engedett itt annyit, hogy feltöltsem a képeket és frissítsek gyorsan. Sajnos tévedtem, frissíteni végül nem engedett tegnap. Az új kinézet is készülőben már, de azt majd otthon fogom már feltenni.

A hírek pótlását azzal kezdeném, ami a napokban történt. Kedvencünk Facebook oldalán osztotta meg, hogy hétvégén elment egy londoni fürdőbe, ahol sajnos elvesztette 3 ezüst gyűrűjét. Az egyik ezek közül nagyon kedves a számára, mivel édesanyjától kapta a 18. születésnapjára, aki még Emma születése utáni napon vásárolta a gyűrűt és mindig viselte, ahogyan kedvencünk is. Ez számára a legkedvesebb tulajdon. Emma jutalmat ígért a megtalálónak és azt is leírta, semmit nem fog kérdezni attól, aki vissza adja neki. Remélhetőleg kedvencünk hamarosan vissza kapja szeretett gyűrűjét.

Néhány interjú és egy üzenet került elő a The Circle-ről, amelyek még a francia promózáskor készültek. Egy új still képet is kaptunk, feltöltöttem a galériába.




Egy új BTS kép a Szépség és a Szörnyeteghez is megjelent.

Kedvencünk még július 1.-én San Fransisco-ba látogatott, ahol ejtőernyőzött. Erről egy kép és egy rövidke videót kaptunk, hála a TMZ-nek.

Kaptunk három új képet az Attitude és a The Hollywood Reporter sorozatokhoz is.

Emma közzé tette az OSS július/augusztusi könyvét, mely ezúttal Naomi Wolf – The Beauty Myth című kötete lett. Kedvencünk szokásától eltérően most csak nagyon rövid megjegyzést fűzött a könyvhöz.

Kedves OSS!
Az e havi mítosz Naomi Wolf.

Remélem élvezitek majd.

E xx

Saját fordítás!

Végül pedig Emma interjút készített Margaret Atwood-al, aki a The Handsmaids’s Tale kötetet szerezte. Akit érdekel az egész interjú, ITT tudja elolvasni. Az interjú főként Atwood fent említett kötetéről szól, hogy milyen körülmények között keletkezett, mi inspirálta, mit gondol az írónő az eddigi adaptációkról.

icon-camera Galéria linkek
CANDIDS > 2017 > 07. 01. – SKYDIVING IN SAN DIEGO, CA
FILMEK > THE CIRCLE (2017) > STILLS
FILMEK > BEAUTY AND THE BEAST (2017) > BTS
PHOTOSHOOTS > 2017 > THE HOLLYWOOD REPORTER RUSSIA (BY ART STREIBER)
PHOTOSHOOTS > 2017 > ATTITUDE UK (BY ART STREIBER)
MAGAZINOK > 2017 > ENTERTAINMENT WEEKLY (JÚLIUS)
MISC > SOCIAL MEDIA


Közösségi képek, Emma Londonban, TC koreai poszter

Szép estét mindenkinek! Emma miután véget ért a párizsi The Circle bemutató és sajtótájékoztató, vissza tért Londonba, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy tegnap lencsevégre kapták – sajnos egy kép erejéig – a londoni Portobello Road-on.

Néhány új közösségi képpel azonban gazdagodott a galéria, ugyanis a The Press Tour Instagram oldalán kaptunk pár csodás képet.

Már korábban megjelent, de itt az oldalon még nem láthattátok a The Circle koreai poszterét, melyen csak kedvencünk látható.

icon-camera Galéria linkek
CANDIDS > 2017 > 06. 24. – SPOTTED ON PORTOBELLO ROAD, LONDON
FILMEK > THE CIRCLE (2017) > POSTERS
MISC > SOCIAL MEDIA


Új képek Párizsból + Teen Choice jelölés

Szép estét mindenkinek! Kedvencünkről újabb csodás fotók kerültek elő a The Circle párizsi promóciós körútjáról. Töltöttem fel új képeket a premierről, a photocall-ról és néhány közösségi képet is. Emma egyszerűen csodásan fest, imádom a ruháit, a haját, a sminkjeit! Nektek, hogy tetszenek?

Kedvencünket pedig az idei Teen Choice Awards-on is jelölték, méghozzá két kategóriában is! Szavazni a teenchoice.com oldalán vagy Twitter-en tudsz, mégpedig az előbb linkelt oldalon a kategória mellett rákattintasz a kékes linkre, ami át navigál a Twitter oldalára és már csak a választottad nevét kell a generált szöveg végére beírnod.

Choice Fantasy Movie Actress:
Emma Watson – Beauty and The Beast/Szépség és a Szörnyeteg

Choice Drama Movie Actress:
Emma Watson – The Circle/A Kör

icon-camera Galéria linkek
MEGJELENÉSEK > PREMIEREK > 2017. 06. 21. – THE CIRCLE PREMIERE, PARIS
PHOTOCALLS, PRESS CONFERENCE > 2017. 06. 22. – THE CIRCLE PARIS PHOTOCALL
MISC > SOCIAL MEDIA


Párizs photocall és könyv tündér

Amint lementettem az előző hírt, máris kaptunk újabb frisseket. A mai párizsi photocall-ról is megjelent 29 kép. Emma egyszerűen gyönyörű, imádom ezeket a képeket róla.

Arról is kaptunk egy kis Instagram videót Em-től, ahogyan tegnap Könyv Tündért játszva könyveket rejt el Párizsban. Emma a kép alá annyit írt, hogy aki megleli a könyvet, az olvassa el, élvezze, aztán hagyja ott valahol, hogy más is megtalálja.

icon-camera Galéria linkek
PHOTOCALLS, PRESS CONFERENCE > 2017. 06. 22. – THE CIRCLE PARIS PHOTOCALL


The Circle – Párizs

Szép estét mindenkinek! Tegnap került sor a The Circle film párizsi premierjére, melyen kedvencünk is részt vett. Emma ismét csodásan festett, ezúttal egy Miu Miu szatén ruhában tündökölt, ami remekül állt neki.

Emmát a premier külső területén is lefényképezték, 44 képet nézhettek meg róla a galériában.

Néhány videó is előkerült az eseményről.


A mai napon kedvencünk részt vett a párizsi sajtótájékoztatón és Facebook Live chat-et is tartott.

Emma Watson est en direct avec Juliette Delacroix pour tout vous dire sur The Circle le film, dans les salles le 12 juillet !

Közzétette: TF1 – 2017. június 22.

A The Press Tour Instagram oldalára is került fel bejegyzés és persze képek, Emma az alábbiakat írta.

the_press_tour: Csodás nap a gyönyörű Párizsban, könyvek elrejtése az @oursharedshelf és bookfairiesworldwide számára és részt venni a @wearethecircle párizsi premierjén 🇫🇷 📚 ⭕ – Instagram, 2017. 06. 22.

Saját fordítás!

icon-camera Galéria linkek
MEGJELENÉSEK > PREMIEREK > 2017. 06. 21. – THE CIRCLE PREMIERE, PARIS
PHOTOCALLS, PRESS CONFERENCE > 2017. 06. 22. – THE CIRCLE PARIS PRESS DAY
CANDIDS > 2017 > 06. 22. – OUTSIDE THE CIRCLE PREMIERE, PARIS
MISC > SOCIAL MEDIA


Fredi Magazin

Szép estét mindenkinek! Kedvencünkről sajnos ismét nem sok hír jelent meg a napokban, egyedül egy magazin scannel érkeztem. Ezúttal Emma a kanadai Fredi magazin tavaszi számának címlapján szerepel, illetve van róla pár oldal.

icon-camera Galéria linkek
MAGAZINOK > 2017 > FREDI CANADA (TAVASZ)


Hírek vegyesen

Sziasztok! Mára több új képpel érkeztem hozzátok. Kezdeném azzal, hogy Emma május 30.-án egy bárban volt New York-ban egy barátjával, ahol egy rajongó fotózta le őt 3 kép erejéig. A rajongó közösségi oldalán azt írta, hogy Emma a való életben olyan volt, mint Hermione a vásznon: ugyanazok a reakciók, ugyanazok az arckifejezések.

Két új posztert kaptunk a The Circle filmhez, a franciát és a koreait. Június 21.-én pedig sor kerül a film franciaországi premierjére, ahol kedvencünk is jelen lesz. Egy új kép is előkerült Belle-ről a menyasszonyi ruhájában, sajnos nem túl jó minőségű.

Emma 2005-ös Teen Vogue fotósorozatához kaptunk meg 3 képet kicsivel jobb minőségben, illetve kedvencünk szerepel a júliusi, német Joy magazin címlapon is.

icon-camera Galéria linkek
Candids > 2017 > 05. 30. – At a bar in NYC
Filmek > The Circle (2017) > Posters
Filmek > Beauty and The Beast (2017) > Misc
Photoshoots > 2005 > Teen Vogue
Magazinok > 2017 > Joy Germany (július)