Sziasztok! Mára képekkel és egy interjúval érkeztem, legalábbis egyelőre 🙂 Még a héten feltölöttem a galériába egy 2005-ös fan képet, mely még az Empire Awards-on készült Emmáról. Csütörtökön (10. 29.), Emma ellátogatott a Brodway-re, hogy megnézze a Hamilton című musicalt, erről kaptunk 12 képek, szerencsére a java HQ és jó minőségű.

Aztán amint fentebb írtam, egy interjút is hoztam, melyet az EMWATSONSTAR.FLAUNT.NU egyik szerkesztője, ÖRDÖGMANÓ fordított le. Nagyon érdekes, érdemes elolvasni.

Emma Watson mindig ösztönösen választott szerepeket és mióta négy éve véget ért a Harry Potter, ez elég jól működik nála. A független szerepek (Egy különc srác feljegyzései) és a vitatható produkciók (Noé) után a frissen végzett színésznő bemutatja a sötét oldalát is a Regression című thriller filmben, amit Alejandro Amenabar rendez. De ne szűkítsük le a munkásságát a mozikra, hiszen a jógától az ENSZ követségig, Emma több mindent tart a kezében.

Mi késztetett arra, hogy elkészítsd ezt a filmet és mi alapján választod ki a szerepeidet?
A szerepválasztásaim nagyon ösztönösek és gyorsak. Észrevettem, hogyha sokáig hezitálok, akkor az egy nagyon rossz előjel. És ez mindig befolyásol abban, hogy megváltoztassam a döntésem. De ennél a filmnél a szerepet nagyon szokatlannak és meglepőnek találtam, így elcsábultam. Mikor találkoztam Alejandro Amenabarral, láttam, hogy ő egy olyan ember, akiben bízhatok és egy olyan környezetet fog teremteni, ahol tényleg feltudom építeni ezt a szerepet. A találkozónk után rögtön tudtam, hogy szeretném ezt a szerepet.

Ez a film valós eseményeken alapul: utána néztél már?
Igen, Alejandro elküldött egy hatalmas mappát minden forrással, amit a forgatókönyvíráshoz keresett és rengeteget segített. Felfedeztem, hogy rengeteg ügy volt hasonló körülmények között és monstanában is. Igazán elbűvölő.

A film a sátánizmusról és a hitről szól. Milyen a családod vallása?
Édesapám azt mondaná, hogy ő egyáltalán nem vallásos, az édesanyám pedig nagyon vallásos és nyitott. Mindkét vélemény befolyásolt, úgyhogy a kettő között érzem magam. Megigéz a vallás – a rituálék, a tradíciók, a közösségek. De természetesen ott vannak a sötét erők is, ahogy a filmben is láthatjuk.

Ha már a lelkekről beszélünk, akkor te már egy végzett jóga oktató vagy?
Még nem, de igyekszem! Ezen a nyáron voltam egy kis lelki visszavonuláson – ami a média szerint egy “csendes eskü a borzalmas szakításom után” -, de igazából kapcsolódott a tanulmányaimhoz. Egy edzőhetet töltöttem el meditációból, hogy elérjem a végzettségem. Úgyhogy nem volt olyan drámai, mint ahogy beállították.

Honnan jött a meditáció iránti érdeklődésed?
Abból, hogy érdekel a buddhizmus. Elég tudományos úton kezdett el érdekelni, de rájöttem, hogy a könyvolvasás nem elég, hanem gyakorolnod kell ahhoz, hogy működjön. Úgyhogy elkezdtem, imádom és nagyon sokat is segít.

Voltál már valaha hipnotizálva vagy szeretéd, hogy legyél?
Szent ég, dehogy. Nagyon hiszek a lélekben és szerintem, nagyon óvatosnak kell lenned, hogy kit engedsz be! Nagyon nyugtalannak kell lenni ahhoz, hogy valaki más uralkodjon az érzelmeimen és a jólétemen. Nagyon óvatos vagyok minden olyannal, ami elveszi az erőmet, hogy segítsem rajtam és ami átadja az erőmet valaki másnak.

A 2013-as ENSZ beszéded alatt említetted, hogy milyen nehéz a média befolyása alatt lenni már ilyen fiatal korban. Hogyan élted meg ezt?
Elég nehéz volt, mert kaptam pár negatív kritikát és ezt elég nehezen éltem át. Gondolkoztam azon, hogy tényleg van-e helyem ebben a munkában, nem értettem, hogy akkor ezek a hibák belőlem jönnek-e vagy nem és hogy tényleg volt-e hibám. Nehéz idő volt, de szerencsés voltam, mert megbízható emberek vettek körül, amiket nem könnyű találni ebben a munkában. A szüleim is nagyon sokat segítettek, szerencsére nem arra fókuszáltak, hogy milyen a karrierem. Nekik csak az számított, hogy boldog vagyok.

Azt gondoltad, hogy bonyolult vagy: ezt sok színésznőről elmondták már, de színészekről sosem. Szerinted ez kétféle nemi erkölcs?
Igen! Egy tekintélyelvű nőt főnökösködőnek hívnak, míg egy ugyanilyen férfit vezetőnek. Szerintem a fiatal nőknél az engedelmességüket és a jómodorukat ismerik el. Viszont, ha eltérnek ezektől a sztereotípiáktól, akkor nincsenek ugyanúgy elismerve, ahogy a fiatal férfiak.

Nagyon sokat tiltakoznak ez ellen, szerinted változnak a dolgok?
Igen, az emberek elkezdték realizálni, viszont a mély társadalom változása sok időbe telik, ez egy kicsit bonyolultabb. Néha mondok nőgyűlölő dolgokat, anélkül, hogy észrevenném és ez nagyon mérgessé tesz. A társadalmi szabályozás egy nagyon erős dolog, amivel óvatosnak kell lenned. De igen, szerintem kezd jobb lenni.

icon-chain Galéria linkek
MISC > FAN PHOTOS
MEGJELENÉSEK > EGYÉB MEGJELENÉSEK > 2015. 10. 29. – HAMILTON MUSICAL, BRODWAY, NYC